Κνήμων ὁ Δύσκολος περὶ Μοιχείας ἐν τῇ Ἐκκλησίᾳ

Κνήμων ὁ Φυλάσιος, ἀνὴρ δύσκολος καὶ μισάνθρωποςmisanthropus (ὀνομ. ἑν. ἀρσ., κατηγορούμενον) — nomen compositum ex 'μισέω' et 'ἄνθρωπος', hominem odio habens, εἰσῆλθέ ποτε εἰς τὴν ἐκκλησίαν οὐχ ἑκώνinvitus (μτχ. ἐνεστ. ἐνεργ. ὀνομ. ἑν. ἀρσ.) — participium a verbo 'ἑκών', indicat renitentem; negatio emphasin addit — ὁ γὰρ γείτων αὐτὸν ἠνάγκασεν — ἔχων δὲ τὸ εἰωθὸς σκυθρωπὸν πρόσωπονsolitam morosam faciem (μτχ. παρακ. ἐνεργ. ἐν αἰτ. ἑν.) — participium a verbo 'εἴωθα' (semper in forma perfecti); 'σκυθρωπός' = vultu tetrico, tristi. Ἐν δὲ τῇ ἐκκλησίᾳ εἷς τῶν ῥητόρων ἔλεγε μακρὸν λόγον περὶ τοῦ νόμου τῆς μοιχείας, ὡς δεῖ τοὺς πολίτας τὰς γυναῖκας ἐν τῷ γυναικωνίτῃin gynaeceo (δοτ. ἑν. ἀρσ.) — pars domus Graecae mulieribus destinata, a viris separata φυλάττειν καὶ ὡς δεῖ ζημιοῦνpunire (ἀπρμφ. ἐνεστ. ἐνεργ.) — verbum a 'ζημία' (poena, damnum) derivatum; hic cum δοτ. instrumenti τοὺς μοιχοὺς ἀτιμίᾳinfamia (δοτ. ἑν. θηλ.) — gravis poena Attica qua civis iuribus civilibus privabatur ἢ θανάτῳ.
Ὁ δὲ Κνήμων, ἀκούσαςaudiens / cum audivisset (μτχ. ἀορ. ἐνεργ. ὀνομ. ἑν. ἀρσ.) — participium aoristi temporale vel causale, actionem prius completam indicat ταῦτα, οὐκέτι σιωπᾶν ἠδύνατο. Ἀναστὰς οὖν καὶ βακτηρίᾳ κρούων τὸ ἔδαφοςbaculo feriens solum (μτχ. ἐνεστ. ἐνεργ. ὀνομ. ἑν. ἀρσ. cum δοτ. instr. et αἰτ.) — gestus irae vel senectutis; 'βακτηρία' = baculus, 'ἔδαφος' = solum, pavimentum, εἶπε τοιάδεhaec / talia (δεικτ. ἀντων. αἰτ. πλ. οὐδ.) — pronomen demonstrativum ad verba sequentia proleptica referens·
"Ὦ ἄνδρες Ἀθηναῖοι, ὑμεῖς μὲν νόμους ποιεῖτε περὶ τοῦ γυναικωνίτουgynaecei (γεν. ἑν. ἀρσ.) — pars domus Graecae mulieribus destinata; genitivus post praepositiones et nomina usitatus, ἐγὼ δὲ ὑμῖν λέξω τὴν ἀλήθειαν. Οὐδεὶς γὰρ ἀνθρώπων φύλαξ ἱκανός ἐστι γυναικός, ἐὰν αὐτὴ μὴ θέλῃ φυλάττεσθαι. Θύρας μὲν κλείειν δυνατόν, γνώμην δὲ γυναικὸς οὐδαμῶςnullo modo (ἐπίρρ.) — adverbium negans absolutum, vim negativam fortissimam habet. Ἐγὼ δέ — καίπερ μισῶ πάντας ἀνθρώπους — τὴν ἐμαυτοῦ γυναῖκα οὐ μισῶ, ὅτι αὐτὴ ἀεὶ ἐν τῇ οἰκίᾳ μένει. Τί δέ; Οὐ διὰ νόμον μένει, ἀλλὰ διότι οὐδεὶς ἄλλος ἀνὴρ βούλεται πρὸς αὐτὴν ἐλθεῖν — ἐμοῦ γὰρ οἴκοι ἀεὶ παρόντος οὐδεὶς τολμᾷ πλησιάζεινappropinquare / accedere (ἀπρμφ. ἐνεστ. ἐνεργ.) — verbum cum dativo iungitur; hic de accessu ad mulierem dicitur. Τοῦτο ἄρα τὸ ἀληθὲς φάρμακόν ἐστι τῆς μοιχείαςadulterii (γεν. ἑν. θηλ.) — crimen grave in societate Attica; genitivus obiectivus post 'φάρμακον'· μὴ νόμοι, μὴ κλεῖθραserae / claustra (ὀνομ. πλ. οὐδ.) — instrumenta quibus fores clauduntur; metaphorice hic cum legibus opponuntur, ἀλλὰ ἀνὴρ δύσκολος καὶ ἀεὶ οἴκοι καθήμενος."
Σιγὴ δὲ ἐγένετο ἐν τῇ ἐκκλησίᾳ, ἔπειτα δὲ γέλως μέγας. Ὁ δὲ ῥήτωρ ἠρυθρίασενerubuit (ἀορ. ὁριστ. ἐνεργ. γ' ἑν.) — verbum denominativum a 'ἐρυθρός'; indicat ruborem pudoris causa ortum. Ὁ δὲ Κνήμων, ἀδιαφόρωςindifferenter / sine cura (ἐπίρρ.) — adverbium ab adiectivo 'ἀδιάφορος'; mores Cnemonos indifferentes et misanthropicos exprimit βλέπων καὶ οὐδένα προσποιούμενοςcurans / animadvertens (μτχ. ἐνεστ. μέσ. ὀνομ. ἑν. ἀρσ.) — hic cum negativo 'οὐδένα' usurpatum significat 'neminem curans'; saepe etiam 'simulare' significat, ἐξῆλθεν εὐθύς, λέγων μόνος πρὸς ἑαυτόν· "Ἱκανὸν τὸ εἰρημένονid quod dictum est (μτχ. παρακ. παθ. οὐδ. ἑν. ἄρθρ.) — participium perfecti passivi substantivatum ab 'εἴρηκα' (λέγω); summariam orationis Cnemonos designat. Οἴκαδε ἄπειμι."
Ἔλεγον δὲ οἱ παρόντεςqui aderant / praesentes (μτχ. ἐνεστ. ἐνεργ. ὀνομ. πλ. ἀρσ. ἄρθρ.) — participium substantivatum a verbo 'πάρειμι'; designat eos qui in ecclesia convenerant ὕστερον ὅτι Κνήμων, καίπερ δύσκολος ὤνquamquam difficilis esset (μτχ. ἐνεστ. ἐνεργ. ὀνομ. ἑν. ἀρσ. μετὰ 'καίπερ') — constructio concessiva cum participio; 'καίπερ' cum participio pro concessiva propositione ponitur, τοῦτό γε ἔλεξεν ἀληθέσταταverissime (ἐπίρρ. ὑπερθ.) — superlativus adverbii 'ἀληθῶς'; vim maximam enuntiato conclusivo tribuit.
← Πάλιν εἰς πάσας τὰς ἱστορίας